Egy szülinap kenyérmaradványaiból. (Ha tudom, hogy fasírtban leszünk az ünnepelttel 1 hét múlva, de rendesen, eszembe nem jutott volna bulit varázsolni! Már szent a béke, szóval... :D ) Morgós hímneműnk csak mondta, mondta, mi lesz azzal a fel nem használt sok kenyérrel... Aztán elégedetten tömte magába a végeredményt (amit a szintén morgós nőnemű készített). Sosem mondtam, hogy a pasikat nem a hasukon keresztül lehet megfogni. Egy fél órára biztosan...
Édes kenyérfelfújt
8-10 szelet habkönnyű, szikkadt kenyér
1 nagyobb érett banán
2 evőkanál aszalt meggy (vagy bármilyen aszalt gyümülcs)
2 dl tej
2 dl tejszín
2 tojás
2-3 evőkanál cukor (vagy bármilyen más édesítő)
1 mokkáskanál vaníliapor (vagy 1 tasak vanliás cukor)
csipet só
2 evőkanál vaj
1 evőkanál méz
Egy ovális jénait kikentem egy evőkanál vajjal. Belerétegeztem a héjától megfosztott kenyérszeleteket, ha kellett, kettészeltem, hogy mindenhova szépen jusson belőle. Beleszórtam a meggyet, a rétegek közé is dugtam ám. A banánkarikákkal szintén így jártam el. Az egész tojásokat, a vaníliát, a sót, valamint a cukrot felvertem a tejjel és a tejszínnel, s rögvest a gyümis kenyérre locsoltam. Picit megnyomkodtam az egészet, járja csak át mindenütt a folyadék. Fél órát állni hagytam. Rászórtam a maradék vajat, meglocsoltam a mézzel (ettől is lett szép aranybarna a teteje), s 200 fokra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt készre sütöttem.
2014. május 28., szerda
2014. május 27., kedd
Karalábés tészta mángolddal
Villámrecept, melybe beleraktam a kertben fellelhető összes használható zöldséget. Vagyis összesen kétfélét: a karalábét és a mángoldot. Ez van, no, paradicsomra és társaira várnunk kell még. A mángoldról annyit, nem ördögtől való és nem is fura az íze, csak sajna kevés van belőle, mindössze három palántát ültettem el próbaképp (ebből egy megmakacsolta magát). Aki nem tud rá lelőhelyet, simán használhat helyette spenótot is.
Karalábés tészta mángolddal (1 személyre)
10 dkg száraztészta (farfalle, penne, fussili, amit aaaakartok)
2 kisebb karalábé
8-10 levél mángold
1 evőkanál vaj
1 evőkanál olívaolaj
1 nagy gerezd fokhagyma
só
feketebors
A tésztát kifőzzük. Ezalatt az aprított fokhagymát kis lángon megfuttatjuk a vajon és olívaolajon. Hozzáadjuk a meghámozott és apró kockákra vágott karalábét, fedő alatt megpároljuk. Sózzuk, borsozzuk. Ha szükséges, pici vizet öntünk alá. Mikor szinte puha, rádobjuk a megmosott, félbevágott mángoldeveleket is. Szinte azonnal összeesik, de nem bánkódunk, finom lesz így is. Mehet bele a tészta és tadáám, ehetünk! Tejszínnel, sajttal is felturbózható, én ezeket igyekszem kihagyni mostanság. Legközelebb kakukkfű is megy bele, teljesen passzol az ízvilágba.

2014. április 25., péntek
Túrókrémes korongok
Szenvedős recept. Rengeteget agyaltam ugyanis az idei húsvéti desszertünkön. Nem is lett köztünk szerelem. Mitől aztán a motiválatlanság...Igazából a szűkebb meg tágabb család is nagyon díjazta. Velem van baj ezek szerint...Bevallom, szívszerelmem a mascarpone, a túró csak nincs ló, szamár is jó alapon jöhet szóba.
A süti alapja Hermé csokoládés sabléja (a Szakácsok könyvéből), rá házi nutella került, majd vaníliás túrókrém. Nyírfacukorral készült, de répa- és nádcukorral is működik természetesen.
Túrókrémes korongok
A sabléhoz (kekszhez):
25 dkg vaj
26 dkg finomliszt (nálunk mindig tönköly)
3 dkg kakaópor
10 dkg porcukor
1 tojásfehérje
2 csipet só
A nutellához:
http://renjablog.blogspot.sk/2013/12/reform-hazi-nutella-gasztroajandeknak.html
Fél adag is elég, sőt. Én azt javaslom, készítsük el az egész adagot, a maradék sem fog sokáig kitartani.
A túrókrémhez (1,5 adag is jól jön, ha szeretjük a túrót és gazdagon akarunk díszíteni):
2,5 dl hab tejszín
20 dkg zsíros túró
1 csomag habfix (smetafix :) )
cukor ízlés szerint
1 mokkáskanál vaníliapor
A kekszhez a felkockázott vajat kézi mixerrel habosra kikeverjük. A cukrot, fehérjét és sót hozzáadva további 1 percig keverjük. Hozzáöntjük a kakaóval elkevert, átszitált lisztet, s addig járatjuk a gépet, míg minden éppen összevegyül. Ekkor hűtőszekrénybe toljuk a masszát. 1 óra elteltével sütőpapírra borítva 2 adagban 3-4 cm átmérőjű hengert sodrunk belőle. (Kicsit lejjebb fotók egy korábbi mandulás sabléról.) Újabb hűtés következik, csak ezután szeleteljük 1 centis korongokra, melyeket 180 fokra előmelegített sütőben sütünk meg, kb.15 perc alatt.
A nutella elkészítése feljebb, de a boltit is bevethetjük, ha rövidíteni akarjuk az elkészítési időt.
A krémhez a túrót botmixerrel krémesítjük (áttörni is szabad!), majd hozzáadjuk a habfix-szel keményre vert tejszínt, végül a cukrot és a vaníliát is. Hűtjük, majd habzsákba töltjük.
Minden korongra kerül egy púpozott mokkáskanál nutella és egy nyomásnyi krémsipka.

2014. április 24., csütörtök
Joghurtos pogácsa
Na, megint feltaláltam valamit! Elég nagyképűen hangzik...:D 2 dl maradék görög joghurt várta sorsát, én meg gyors és ígéretes recept híján (pedig gugliztam eleget!) nekiláttam kutyulgatni. A cetliről származó, családi túrós pogácsából indultam ki lesz, ami lesz alapon. Jóval több lisztet vett fel a massza. A végeredményen bizony meglepődtem... Belül omlós, kívül ropogós pogik sültek ki, melyek másnap is nagyon finomak voltak. Azóta a család kedvence lett. Én pedig büszke voltam az első saját fejlesztésű pogácsámra.
Joghurtos pogácsa
A tészta hozzávalói:
35 dkg finomliszt (25 dkg fehér- és 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölylisztet használtam, de ez nem szentírás!)
25 dkg felkockázott vaj
2 dl görög vagy más sűrű! natúr joghurt
1 csomag foszfátmentes sütőpor
1 teáskanál só (bátrabbaknak 1,5 tk-nyi )
Tetejére:
1 tojás
mindenféle magvak vagy sajt
A tészta hozzávalóit egy nagyobb tálban alaposan összegyúrtam. Hűvösebb helyre tolva (ne a hűtőbe!) fél órát pihentettem, majd kétujjnyi vastagságúra nyújtva pogácsákat szaggattam belőle (igazából szaggattunk). Picit még formázgattunk rajtuk, hogy magasabbak, nyúlánkabbak legyenek. Lányom lekente őket a felvert tojással, majd megszórtuk a szezámmaggal, fekete- és hagyományos köménnyel (személyes kedvencem a fekete kömény, a zuram szerint grafit íze van...). 180 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt sülnek meg. Volt egy sütés, aminek a nem tudtam kivárni a végét, 15 percnél légkeverésre kapcsoltam, 20 percnél kikapcsoltam a sütőt és kicsit kinyitottam az ajtaját (majd viharoztam az oviba). A pogácsák így kíhűlve lettek a legjobbak! Sörrel, borral is jól csúszik. :)

2014. április 23., szerda
Névnapi csokoládétorta
Lányom meglepije. Ritkán sütök nélküle, ennek már az illatára ébredt. A fél óra akklimatizáció helyett beleszagolt a levegőbe és nagy vigyor kíséretében konstatálta a történéseket. Egyszer már elsütöttem a receptet, s bár ritkán nyúlok egynél több alkalommal ugyanazon reci után, néha kivételt teszek. Pedig nem is saját! :D (Zárójelben, a következő két bejegyzésben kizárólag renjás nyalánkságokat hozok, egy pogi és az idei húsvéti édesség formájában.)
A torta receptje itt: http://renjablog.blogspot.sk/2012/09/ismet-torta-megint-csokis.html . Fél adagot készítettem, rum nélkül. Ronda, de csokoládéfüggők számára tényleg finom.
A torta receptje itt: http://renjablog.blogspot.sk/2012/09/ismet-torta-megint-csokis.html . Fél adagot készítettem, rum nélkül. Ronda, de csokoládéfüggők számára tényleg finom.
2014. március 12., szerda
Kávétorta - 18+
"Kisebb orgazmus!" - véleményezte sógornak való. Előjátéknak elcsúszna, no. Teljesen más volt a koncepció, de az eredetit egyelőre nem árulom el. Az egyik hozzávaló hiánya miatt keresgélnem kellett a kisboltban, s kezembe akadt egy kávés csokoládé (felvidékiek ismerik), 2+1 akcióban! :D Egy nő ilyen ajánlatra nyilván nem mond nemet. Elhoztam. Kissé fantáziátlannak és cikinek tűnik, de süssetek csak ilyen szexiset ha tudtok! Naaa?
Kávétorta
A tésztához:
3 nagy tojás
9 dkg krsitálycukor
3 dkg liszt
3 dkg darált, pörkölt törökmogyoró
3 dkg kakaó
1,5 evőkanál étolaj
A krémhez:
5 dl habtejszín
0,5-0,75 dl nagyon erős presszó (ajánlok egy adagot dupla erősre főzni)
fél zacskó instant zselatin / 3 tasak habfix / 2 teáskanál zselatinpor
2-3 evőkanál cukor (vagy helyettesítője)
1 mokkáskanál vaníliapor
3 db 20(?) g-os kávés csokoládé felaprítva (nálunk Kofila,ha ez nincs, valami olyasmit keressetek, aminek krémes a belseje)
A tojásokat egészben felverjük a cukorral, jó habosra. Hozzáadjuk a kakaóval, mogyoróval elkevert lisztet, gyengéden vegyítjük. Végül ugyanilyen finoman belekeverjük az olajat is. 25 cm-es forma, 180 fokra előmelegített sütő, 15-20 perc.
A krémhez a tejszínt verjük keményre (mehet bele a habfix is, ha azzal dolgozunk). A kihűlt kávét hozzálöttyintjük, elkeverjük, és nem ijedünk meg, ha hígul a hab. Most jöhet az instant zselatin vagy a por állagú, ha bátrak vagyunk, én ezzel kezdtem, mert anno jóban voltunk. Most nem, khm... Szóval az instant zselatint óvatosan elkeverjük a habbal, majd a vaníliporral és a cukorral is.
A kihűlt tortalapról lehúzzuk a sütőpapírt, megszórjuk a csokoládé felével, rásimítjuk a kávéhabot, amire jöhet a maradék csoki. Fogyasztás előtt hűtőszekrényben dermesszük.
Romantikus estékre is alkalmas a fentiek szerint, jó étvágyat hozzá!

2014. március 7., péntek
Túrós pogi
25 dkg zsíros túró
25 dkg liszt (most 15 dkg fehér tönköly és 10 dkg tk. tönkölyliszt)
25 dkg felkockázott vaj
1 csomag sütőpor (foszfátmentes nem rossz)
1 teáskanál só (1 evőkanállal írta a recim, sokallom!)
maradék tojássárgája vagy fehérje a tetejére, egész tojás is megfelel
sajt vagy mindenféle magvak a szórásra
Egy nagyobb tálban mindent alaposan összegyúrunk. Fél óráig hideg helyen pihentetjük (nem a hűtőbe toltam). Lisztezett felületen kb. kétujjnyira nyújtjuk, kisebb méretű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. (Vagy jageres pohárral, ahogy én tettem - utána töltöttem is bele...) Megkenjük tojással/felvert fehérjével/sárgájával (az előző műveletnél és itt gyerekmunkaerőt alkalmaztam), tetejére ízlésünk szerint magokat/sajtot szórunk. 180 fokra előmelegített sütőben szép pirosra sütjük, ez kb. 20-25 perc.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)