2014. május 29., csütörtök

Tejkaramellás mogyorótorta

   Minden idők legrondább tortája. Számomra még az utóbbi idők legfinomabbja is, de tudjuk, ízlések és pofonok... A külcsínnel sem lett volna gond, ha kisebb tortaformába tervezem. Azt már csak margóra, hogy szerencsétlent még meg is utaztattam, mielőtt eljutott volna rendeltetési helyére, Dédipapa 80. születésnapjára. Jelentem leteszteltem a régóta vágyott rafinált, konzervben "főtt" karamellt is, működik! Innen jött, bár az eredetire biztosan nem itt találtam, mert van pár éve már, hogy olvastam róla. Nem kell megijedni, még őrizni sem kell a tűzhelynél, nekem sikerült egy nem tervezett alvást is beiktatnom a főzési idejébe. (Bealvás gyerekkel, ismerős? Irigyelni ne tessék, szörnyen nyűgös tudok lenni utána...)










Tejkaramellás mogyorótorta

A tésztához:

4 tojás
12 dkg kristálycukor
8 dkg pirított, finomra őrölt törökmogyoró
1 dkg liszt (a biztonság kedvéért került bele, egy baki után, hogy jobban összefogja a masszát, de lehet, hogy a kakaó is megtette volna hatását, én mindenesetre nem kockáztattam)
3 dkg cukrozatlan kakaópor
2 evőkanál étolaj

A karamellhez:

1 db 30-40 dkg-os sűrített tej konzerv (bocsi a pontatlanságért, két darabot készítettem, mindkettőről leázott a papír :D)

A tejszínhabhoz:

4 dl tejszín
1-2 evőkanál cukor (el is hagyható, a karamell mellett nem tűnik majd ki a hiánya)
1-2 csomag habfix ( földieknek Smetafix)
1 mokkáskanál vaníliapor/vaníliás cukor

A rétegek közé és a tetejére:

2-3 evőkanál pirított, őrölt törökmogyoró

   A karamellel kezdjük. Fogunk egy magasabb lábost/edényt, belerakjuk a konzervet, úgy, ahogy van, mindenestől. A papír majd leázik róla, azzal se törődjünk. Annyi vizet engedünk rá, hogy bőven ellepje. Ez fontos! Ha időközben elforr a víz, pótoljuk! (Ahogy írtam, nálam kb. másfél órát fődögélt őrizetlenül.) Közepes lángon forraljuk fel a vizet, mikor ez megtörtént, kis lángra vesszük és békén hagyjuk. A forrástól számítjuk a 3 órát! Én valóban alacsony lángon főztem így még plusz 15-20 percet adtam neki, így is gyönyörű lett, nem égett meg. (Fotó lejjebb.)
   A tészta a szokásos Limara-s piskóta. A egész tojásokat jó habosra vertem a cukorral, óvatosan, apró részletekben beleforgattam a liszttel és kakaóporral elkevert mogyorót, végül az olajat is. Max. 25 cm-es, sütőpapírral bélelt formában süssétek, hogy szebb legyen, mint az enyém! Ja, írtam már erről? Csak az alját bélelem ki a papírral. A formát a sütőpapírra helyezem, korberajzolom, kivágom, megy a forma aljára, ennyi. 180 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük.
   A tejszínt habosra verjük a hafix-szel, a végén óvatosan beleforgatjuk a cukrot és a vaníliát is.
   A tésztára simítjuk a felnyitott konzerv tartalmát, picikét hagyunk a díszítéshez is. Megszórjuk a mogyoróval, majd ráborítjuk a tejszínhabot. Ha lesz magassága, szabad villával, kenőkéssel cicomázni. Tetejét a karamellel és a maradék mogyoróval dekoráljuk. Az ihlet még tavalyról, saját magamtól. Úgy sem fogjátok elhinni, hogy nem vagyok önimádó, pedig tényleg nem. :)







2014. május 28., szerda

Édes kenyérfelfújt

   Egy szülinap kenyérmaradványaiból. (Ha tudom, hogy fasírtban leszünk az ünnepelttel 1 hét múlva, de rendesen, eszembe nem jutott volna bulit varázsolni! Már szent a béke, szóval... :D )  Morgós hímneműnk csak mondta, mondta, mi lesz azzal a fel nem használt sok kenyérrel... Aztán elégedetten tömte magába a végeredményt (amit a szintén morgós nőnemű készített). Sosem mondtam, hogy a pasikat nem a hasukon keresztül lehet megfogni. Egy fél órára biztosan...


Édes kenyérfelfújt

8-10 szelet habkönnyű, szikkadt kenyér
1 nagyobb érett banán
2 evőkanál aszalt meggy (vagy bármilyen aszalt gyümülcs)
2 dl tej
2 dl tejszín
2 tojás
2-3 evőkanál cukor (vagy bármilyen más édesítő)
1 mokkáskanál vaníliapor (vagy 1 tasak vanliás cukor)
csipet só
2 evőkanál vaj
1 evőkanál méz

   Egy ovális jénait kikentem egy evőkanál vajjal. Belerétegeztem a héjától megfosztott kenyérszeleteket, ha kellett, kettészeltem, hogy mindenhova szépen jusson belőle. Beleszórtam a meggyet, a rétegek közé is dugtam ám. A banánkarikákkal szintén így jártam el. Az egész tojásokat, a vaníliát, a sót, valamint a cukrot felvertem a tejjel és a tejszínnel, s rögvest a gyümis kenyérre locsoltam. Picit megnyomkodtam az egészet, járja csak át mindenütt a folyadék. Fél órát állni hagytam. Rászórtam a maradék vajat, meglocsoltam a mézzel (ettől is lett szép aranybarna a teteje), s 200 fokra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt készre sütöttem.



2014. május 27., kedd

Karalábés tészta mángolddal

  Villámrecept, melybe beleraktam a kertben fellelhető összes használható zöldséget. Vagyis összesen kétfélét: a karalábét és a mángoldot. Ez van, no, paradicsomra és társaira várnunk kell még. A mángoldról annyit, nem ördögtől való és nem is fura az íze, csak sajna kevés van belőle, mindössze három palántát ültettem el próbaképp (ebből egy megmakacsolta magát). Aki nem tud rá lelőhelyet, simán használhat helyette spenótot is.
  


Karalábés tészta mángolddal (1 személyre)

10 dkg száraztészta (farfalle, penne, fussili, amit aaaakartok)
2 kisebb karalábé
8-10 levél mángold
1 evőkanál vaj
1 evőkanál olívaolaj
1 nagy gerezd fokhagyma

feketebors

   A tésztát kifőzzük. Ezalatt az aprított fokhagymát kis lángon megfuttatjuk a vajon és olívaolajon. Hozzáadjuk a meghámozott és apró kockákra vágott karalábét, fedő alatt megpároljuk. Sózzuk, borsozzuk. Ha szükséges, pici vizet öntünk alá. Mikor szinte puha, rádobjuk a megmosott, félbevágott mángoldeveleket is. Szinte azonnal összeesik, de nem bánkódunk, finom lesz így is. Mehet bele a tészta és tadáám, ehetünk! Tejszínnel, sajttal is felturbózható, én ezeket igyekszem kihagyni mostanság. Legközelebb kakukkfű is megy bele, teljesen passzol az ízvilágba.