2012. november 28., szerda

Ánizsos szív


Ádvent, ádvent, ádvent. Már csak néhány nap. A Karácsony pedig már nem is érdekes:D Dehogynem, csak az évek során valahogy jobban megkedveltem ezt a négy hetes várakozást. Készülődöm, dekorálok, ajándékot csomagolok. Az ajándékok beszerzése nálam ekkor már szinte teljesen kipipálva, nem szeretem az utolsó pillanatos dolgokat, a tömeget, a kapkodást. Nem beszélve arról, hogy jobban kedvelem a saját készítésű ajándékokat, amikkel ugyancsak nem jó az utolsó pillanatig várni. A sütikkel is szeretek jó előre elkészülni. Ez pedig csak a száraz süteményekkel kivitelezhető (na meg a bonbonokkal...). Hókifli, marcipános aprósütemény, mézeskalács...  Állj! Nem szeretem a mézeskalácsot. Biztos bennem van a hiba, pedig próbálkoztam már a rögtön puha, narancshéjas-mandulással is, de akkor sem. Hagyományból persze szoktam sütni anno, de valahogy nem barátom. Találtam viszont alternatívát. Olyan igazi nekem valót. Nagyon régi recept, 1999-es, a karácsonyi Tina Extrában leltem rá!!! Emlékeztek még? :)) Az alanyt egyből kiszúrtam akkor és készítem is azóta, szinte minden évben.

Ánizsos szív

5 dkg kakópor
25 dkg finomliszt
1/2 teáskanál sütőpor
2 teáskanál őrölt ánizs (mozsárban töröm szét, kávé - vagy bébidarálóval is működik szerintem)
12 dkg puha vaj
1 tojás
7 dkg porcukor
csipetnyi só
1 tasak vaníliás cukor
25 dkg tejcsokoládé

A kakaót, a lisztet és a sütőport vegyítjük az ánizzsal. A vajat krémesre keverjük, hozzáadjuk a tojást, porcukrot, vaníliás cukrot és sót is, ezt is bátran dolgozzuk el robotgéppel, nem tesz neki rosszat. Hozzáadjuk a lisztes keveréket, s a hűtőbe szúrjuk egy órára. Ez sem kötelező, a fenti képen látható szívek is rögtön nyújtható állapotúak lettek.. Mindenki maga érzi, mennyire ragacsos a tészta.
Lisztezett felületen nyújtjuk, jó vékonyra. Szív alakú formákkal kiszúrjuk a sütiket, s előmelegített sütőben 175 Celsius fokon sütjük, 8-10 percet. Miután megsültek, olvasztott tejcsokoládéba mártjuk mindegyiket. Készült már ez nálam mindenféle lekvárral összeragasztva és étcsokoládéval is. Lehet próbálkozni. Karácsony illatú, nem fogtok csalódni.


2012. november 10., szombat

Krémes banánkenyér

Ezek a krémek... Ígérem, a következő bejegyzésben sokkal szilárdabbal jelentkezem. Nem mintha a banánkenyér nem volna az. Talán pont ezért vágytam már változatosságra banános süti terén.. A kenyér adott volt, a megmentésért esdeklő barnuló gyümölcsök szebb halálra vágytak. Ráadásul egyszerre többen is. Valamit tennem kellett, karmám a szolgálat és a segítségnyújtás. Nos, mascarpone-tengerbe még senki nem fulladt... Végítélet - ők majd fognak. Terv elkészült, a gyümölcsöknek bevégeztetett.
Banánkrémes banánkenyér

A tészta hozzávalói (recept innen, némi változtatással. NEM. Sem a magazint, sem honlapját kb. 12 éve nem olvasom már:))

2 nagy vagy 3 kicsi, villával széttört banán
fél csésze olaj
fél csésze víz
fél csésze tej
2 csésze liszt (nálam finomliszt)
1 tasak sütőpor
1 csésze cukor (nádcukor, répacukor, nyírfacukor, ki mivel él)
csipet só
2 csipet fahéj

A krémhez:

2 banán
300 ml habtjeszín
25 dkg mascarpone
cukor ízlés szerint
1 tasak vaníliás cukor
2 teáskanál zselatinpor

A tetejére:

6 dkg étcsokoládé
pár csepp olaj

A száraz hozzávalókat egy tálban összekeverjük, egy másikban pedig a nedves alkotóelemeket vegyítjük. Ha ez megvan, egybeöntjük az egészet, s nagyjából, hanyagul kavarunk rajta néhányat. Sütőpapírral bélelt kisebb tepsibe öntjük. (Az őzgerinc-és kuglófformánkat most hanyagoljuk.) 185 Celsius fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük.
A krémhez a zselatinport 1 evőkanál vízben duzzasztjuk vagy 10 percet. A banánokat villával szétnyomkodjuk. A hideg tejszínt felverjük, majd jöhet bele a mascarpone, a banánok és a cukor. Jól összekeverjük. Megkóstoljuk, elég édes-e, ha nem, javítunk a dolgon. A duzzadt zselatint gőz fölött vagy a mikróban felolvasztjuk, teszünk hozzá 1-2 evőkanálnyit a krémből, elkeverjük, s már dobjuk is a többi krémhez, amivel jó alaposan vegyítjük. Hűtőbe tesszük 1 órára legalább. Onnan kivéve beterítjük vele a süteményt, a tetejére pedig az olajjal összeolvasztott étcsokit csorgatjuk.

 Kizárólag sütigyilkosoknak!

2012. november 8., csütörtök

Krém avokádóból

Írhattam volna avokádókrémet is, tudom. Úgy viszont sok helyen megtaláljátok már:) A lényegen viszont nem változtat, ugyanaz az uncsi krém, mint máshol... Már akinek! Merthogy imádom!!! Mindig is tudtam, ha egyszer létrejön a blogom, erről mindenképpen írok majd. És nem menekültök, íme! :)  A lehető legegyszerűbben szeretem, nem paradicsommal, még tejföllel/joghurttal sem. Utóbbiak használatát egyenesen az avokádó megbecstelenítésének tartom! Lányom babaként rajongott érte, jelenleg válogatós korszakát éli, sajnos ezt is elutasítja. (Na jó, 1 teáskanállal betolt azért:)) Ó, még valami! Ha valakinek deja vu-je támad, jelentem, igen, a felvidéki nőcis magazinban már szerepelt, nem is annyira rég. (Nem, újságba még nem írok. Sajna.)


Krém avokádóból

Hozzávalók:

1 nagyobb vagy 2 kisebb, puha (érett) avokádó
2 evőkanál extra szűz olívaolaj
1 jó nagy gerezd fokhagyma
1 evőkanál citromlé (lime levével sokkal jobb!)
2 tekerésnyi frissen őrölt bors
só ízlés szerint

Az avókádót hosszanti irányban felvágjuk, csavarunk egyet rajta és már szét is jött. A magját kivesszük (csíráztatni is lehet, pl. így ), húsát kanállal kikaparjuk. Villával összetörjük, ízlés szerint pépesre vagy rusztikusabbra ( utóbbinak vagyok híve). Hozzákeverjük az olívaolajat, a fokhagymanyomón áttört fokhagymát, a citrom vagy lime levét, végül a borsot és a sót is. Vegyítjük mindezt, s kész is a finom "zöldségkrémünk" (igazából gyümölcs).
Tessék utánajárni, mi minden jót tartalmaz! Az izraeli  vegyszereken kívül, khm...
(A fotón egyik kedvenc színkombinációm.)

2012. november 4., vasárnap

Tejdesszert

Pontosabban tejkrém. Nem puding, nem panna cotta. TEJKRÉM. A szuflé gasztromagazin 2011-es téli számában találtam rá. Másodízben készítettem el, nem véletlenül. Nagyon finom, különleges desszert. Az igazat megvallva viszont szívat engem a cucc. 35 percig ajánlják főzni. Első alkalommal 50 percig jutottam kb., most pedig 1 órán túl is főztem, valahogy mégis hígabb lett. Talán a tejjel lesz gond. Vagy a mézzel...? Talány. Már arra is gondoltam, hogy valamit kifelejtettek a hozzávalók felsorolásánal. No, de a lényeg, az íze! Hihetetlenül édes és finom, a férjemnek is igencsak ízlik. Más tesztalany egyelőre még nem akadt. (Jelentkező?:))

Tejkrém csokoládéval

Hozzávalók 2 pici adaghoz:

1 liter tej (legalább 2,8 százalékos)
3 evőkanál méz
1 teáskanál sütőpor
5 dkg tejcsokoládé

Magas falú lábosba (fontos!) öntjük a tejet, s vegyítjük a mézzel és a sütőporral. Közepes lángos állandóan kevergetve főzzük, míg bírjuk. (Márpedig bírni kell, legalább 35 percig vagy még tovább. Igen, tovább, de ezt már tudjátok. ) Hamar odakap, résen kell lenni! (Látjátok a karamellizált darabkákat a fotókon?:) ) Kavarjuk, kavarjuk, kavarjuk, egyszer csak hopp, elkezd sűrűsödni. Nem örülünk, tovább kavargatjuk. Ha sikerül, még sűrűbb lesz, ha nem, az sem baj. A tűzről levéve a krém felét egy tálba öntjük, másik felében pedig olvadásig keverjük a tejcsokoládét. A kihűlt finomságot üvegpoharakba rétegezzük. Ajánlom másfeles adag elkészítését, a látható 2 szufléformába is ennyi ment (csordultig!).